Szellemi tulajdon védelme az információs társadalomban

Vezető: Verebics János

A szellemi tulajdon (szellemi alkotások) jogvédelme a XXI. század elején, az infokommunikációs technológiák alkalmazásának összefüggésében felmerülő kérdése az egyik legaktuálisabb, s egyben legnehezebb problémáját jelenti. A hagyományos szabályozási technikák – úgy tűnik – egyre inkább kudarcot vallanak, a helyükbe lépő új – technológiai alapú – védelmi rendszerek (pl. DRM) pedig nem váltották be a hozzájuk fűződő reményeket. Jelentős, nemzetközi – mindenekelőtt az Egyesült Államokhoz és a Szellemi Tulajdon Világszervezetéhez köthető – újraszabályozási igények fogalmazódtak meg, több olyan nemzetközi szerződés is előkészítés alatt áll, melyek a hatóságok közötti együttműködés erősítésével, rendőri és közigazgatási eszközök biztosításával kívánják a jogvédelem hatásfokát növelni: törekszünk e megoldások előnyeinek, hátrányainak bemutatására. Kiemelten kezeljük a jogvédelem az intelligens környezetek közegében való kérdéseit, a számítógép, mobilkommunikáció hardverelemeinek jogvédelmét (szabadalmi jog, mikroelektronikai termékek topográfiájának oltalma) az alkalmazott szoftverek oltalmának problémáit, az ún. „szabad szoftverek” sajátosságait.